A választások második fordulója pont a szülinapomon volt. A Sárközyre meg François Hollandera lehetett szavazni. Úgy indultak, hogy az első fordulóban a Hollande nyert és ez volt az első idáig, hogy nem az aktuális elnök nyerte az első fordulót. Aztán a másodikat se Sárközy nyerte. :D A körülöttem lévő emberek mind örülnek neki, mert “on est dans la merde a cause de lui” = miatta vagyunk a kaksiban. :D A tv-ben mindketten beszéltek vasárnap este. Sárközy össze-vissza beszélt, mondta, hogy soha nem tudja visszaadni azt, amit az emberek neki adtak (mondta a család, hogy csak akkor, ha ír mindenkinek egy-egy csekket..:D) , a Hollande meg állandóan azt mondta, hogy A VÁLTOZÁS MOST KEZDŐDIK!!! Hát kezdődjön.!:D
Hétvégén szombaton elmentünk a fogadóanyukám testvéréékhez, akik Bordeaux közelében laknak. A fiúknak szombaton is és vasárnap is volt versenyük. A kisebbik szombaton 4-esben a többiekkel tönkretette a hajót. :D A nagyobbik pedig vasárnap az egyes döntőben egész végig a második volt (a régi francia bajnok után), de aztán megállt a cél előtt, mert azt hitte, hogy az első duda neki szól..:D Hát nem neki szólt, és így ötödik lett csak.
A bácsi nagyon jól főz!! Szombat este “kísérletezett” lasagna féle gnocchival.. Hát.. Nagyon finom volt!!!!!!!<3:D
Vasárnap elmentünk megnézni, hogy a nagyobbik, hogy állt meg a cél előtt.:D Meg kaptam egy tortát ami naaaagyon, de nagyon finom volt. Ilyen vaníliás, egy kicsi piskótával és eperrel. Meg kaptam egy kártyapaklit, mert itt megtanítottak kártyázni. :D Most már tudok két különböző játékot is. (Na jó, az egyik a másiknak a lebutítottabb verziója, de jobban hangzik az, hogy két különbözőt tudok!!:D)
Aztán hétfőn csak délbe értünk a suliba, mert a lány Bordeauxban volt, valami előelőelőfelvételi szerűségen. És nem mentünk volna egyáltalán iskolába, ha nem csinálja meg a matek háziját, de megcsinálta és így mentünk.. És nagyon fölösleges volt két és fél órára bemenni az iskolába úgy, hogy 6-ig ott kell maradni.. De mindegy, mert aztán szünetben az osztályomban lévő szörfösök felvonultak és boldog szülinapot kívántak..:D No komment.:D ..
Az idő már szerencsére jobb (kezdett lenni), de aztán most éppen szakad, ömlik az eső és fülledt meleg van. De csütörtökön elvileg 30 fok lesz. Bring it on!
Ja és hát tegnap persze megnéztem a videót.. :D Hát nagyon szépen köszönöm!!! De hogy milyen hülyék vagytok!!!:D<3 Egyszerre sírtam, röhögtem, fetrengtem, MEGIJEDTEM.. :D Cegléd random arcai.. :D Az öreg bácsi mindent visz.! :D
Az itteni kapcsolattartó néni sokkal jobb, mint a másik, aki az előző helyen volt, mert az állandóan, de áááállandóan nálunk volt… Itt meg kétszer beszéltem vele telefonon, meg a legelején ő jött el értem a reptérre. És ennyi.:D Mondta, hogy majd most május végén eljön hozzánk, meg aztán ha kell, akkor elvisz a reptérre, amikor megyek haza.
Nem tudom mi van ezzel az itteni macskával, de azóta, hogy megszült, még mindig állandóan nyávog.. És a kedvenc időtöltése az, hogy a kiscicákat állandóan széthordja a lakás különböző pontjaira és aztán nyávog, meg kell keresni, megnyugszik, és kezdi az egészet előről..
Ma nem volt iskola, mert itt a május nyolcadika nemzeti ünnep, mert a második világháborúnak ezen a napon lett vége, aláírták a megegyezést a németekkel. Olyan műveltté válok itt, hogy az hihetetlen..:D
Ettem kacsát!!! Meg nyulat, de azt még régebben..
Még a csigát nem próbáltam ki, de ki szeretném!! Legalábbis megpróbálni kipróbálni..:D
Ja még elmentünk vásárolni szombaton és bementem egy parfümös boltba és kértem egy nénitől mintát az egyik parfümből és megkérdezte, hogy fújjon-e rám. Gondoltam, hogy nem sokat fúj, ezért mondtam, hogy igen. Hát annyit rám fújt, hogy majd megfulladtam és a pulcsimon még most is érzem az illatot..:D
Holnap (vagyis minden szerdán) kemény két óra miatt kell iskolába lennünk 8-tól 1-ig.. Vagyis 7-kor már buszon vagyok és haza csak háromnegyed 2-kor érünk.. Wááááááá!! :D
Hát igen, szörnyű, hogy nincs az iskolában egész nap nyitva tartó büfé.. Van valami, ami kinyit néha-néha 10 percre egy nap..
Visszamenni két és fél hét szünet után SZÖRNYŰ volt.. Felkelni megint 6-kor, hogy 7-kor már a buszon legyünk.. A jobb az, hogy már reggel világos van, amikor megyünk a buszhoz, így azért jobb érzés. Reggelente van, amikor lekéssük a buszt, és ilyenkor a fogadóanyukám elvisz minket a következő városba.. Van, amikor onnan is lekéssük, így megyünk tovább..:D Idáig még csak két városnyit kellett mennünk a legtöbbet.. Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e olyan, hogy egészen az iskoláig visz már minket!:D
Az idő szerencsére jobb, már tök napos az idő, meg egészen meleg van. De még valamilyen legenda szerint május 25-ig lehet fagypont reggelente. Hát nagyon remélem, hogy nem lesZ!!:D
Múlt héten elmentünk két napra Montpelier-be, ami a francia riviéra mellett van. Korán reggel indultunk és átszeltük keresztbe a fél országot. Útközben láttuk a Pireneusokat (és elvileg, ha látjuk a Pireneusokat, akkor másnap esni fog. De hát nem esett!:D) Aztán megálltunk egy várnál ebédelni meg bementünk a várba. Ahol tudtam venni másfél hónap után megint MACARONT. <3 :D Az eladó néni meg is jegyezte, hogy én biztos nem idevalósi vagyok, mert vettem két macaront és még egy palacsintát is. :D De nem egyszerre ettem meg őket azért..:D Aztán mentünk tovább és elértünk a Földközi-tengerhez. Nagyon szép a part itt!! Nagyon nagy, egészben még meglévő kagylók voltak a parton. Egy csomót hoztam is. (Csak azt nem tudom, hogy hogy fogom majd úgy hazavinni, hogy ne törjenek szét..:D) Aztán megérkeztünk Montpelierbe, ahol előbb kb egy órán keresztül kerestük a hotelt, aztán pedig este elmentünk vacsorázni a központba, ami nagyon gyönyörű!! Eléggé régies, de nagyon jó hangulatú.
Most pedig megyünk el Bordeaux-ba a hétvégére. És szerintem elfelejtette a család, hogy holnap lesz a szülinapom. És nagyon rohanás minden.. Rohadt jó!;D
De hát c’est la vie…………….
Képeket majd teszek fel, miután hazajöttünk.
Csóközön mindenkinek!
Épp elég ideje vagyok itt kinnt ahhoz, hogy elkezdtem írni nem rég egy listát, hogy ha hazamegyek milyen kajákat egyek..:D Arizonás pizza, guru, kolbász, kifli stbstb..:D Ja meg Erával kitaláltuk kb 5 perc után, hogy pörköltet is ennék már nagyon..:D Meg nokedlit.. Meg túrórudit.. na meg persze fornettit <3<3<3 Meg finom friss ropogós paprikát.. Nem azt mondom, hogy nem jó az itteni kaja, mert jó, de úgy ennék már valami ízeset, mert itt ilyen nyomi ízek vannak, nem olyan pikánsak (:D), mint otthon.
Rájöttem, hogy nem is kajakoznak a fiúk, hanem eveznek. Mert így feltűnt egy idő után, hogy nem ugyanúgy csinálják, mint a kajakosok, hanem háttal meg máshogy.. :D Jobb később, mint soha! :D Még épp időben rájöttem, mielőtt elmentünk a 3 napos versenyére, Vichy-be, ahol a krémet csinálják!:D 6 óra autóút vezetett oda, és kb fél Franciaországon átmentünk keresztben, balról középre.:D Nagyon szép, voltak ilyen kastélyok az autópálya mellett a hegyekben. Meg volt amikor felhők közt mentünk az autóval.
Múlt hét vasárnap volt a választások első köre. Az első két továbbjutónak lesz még egy kör két hét múlva. Sárközy második lett és mondták, hogy ez az első év, hogy nem a jelenlegi elnök van az élen. HÚÚÚÚÚÚÚ! xD:D Aztán épp a szülinapomon lesz a második kör. :D
A macska végre megszült!!:D 3 kismacska van, tök cukik, de még tök csúnyák!xD:D Már van rájuk 4 érdeklődő is!! Woooooooooooooooooooooooooooooooooooow..xD:D
Ami még feltűnt, hogy fordítva fogják a kést meg a villát. A bal kezükben van a kés, a jobban pedig a villa. Vagy csak én fogom fordítva?!
Imádom Franciaországot márcsak az iskolai szünetei miatt is..:D Most megint két hét szünet van, de ebből két hét + két nap lesz, mert május elseje meg minden.. :D NAAAAGYON JÓ!!! :D Ami nem olyan jó, hogy kb másfél hete már csak esik az eső szinte megállás nélkül.. És nagyon hideg van és fúj a szél.. :S Vasárnap reggel 5 (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) fok volt!!! :O
Szombaton és vasárnap elmentünk a fogadóanyukámmal a fiúk kajak versenyére. :D Hát.. A szörfösöknél már csak kb a kajakosok néznek ki jobban. ! :D Amúgy a fiúk tök jól szerepeltek! A nagyobbik a régió második nyolcas hajójában volt, de leelőzték az első hajót, aminek nagyon örültek, mert azokkal, akik az ő klubjában vannak, kiszúrtak és a második hajóba tették annak ellenére, hogy jobb volt az idejük, mint az első hajósoknak. Aztán ő még indult egyedül is, amiben az első futamot megnyerte, de aztán a döntőben “csak” hatodik lett, mert fájt a térde.. :S A kisebbik fiú pedig párosban és nyolcasban indult, de nem tudom hanyadik lett..:DxD
Ami mostanában feltűnt és nagyon vicces, hogy itt állandóan beleviszik a beszédbe a “tehén” szót valahogy.. Vagy hogy milyen hideg van (vachement froid), vagy csak hogy óó a tehén (ooo la vache…) :D Nagyon vicces!! :D
OLYAN RÁNCOSAK A FRANCIA NŐK!!!!!!!! Egy darabig tök jól tartják magukat, de aztán az olyan 30 év körüliek már olyan ráncosak!! Nagyon durva!! Pedig annyi krém van, meg szépségápolási termék, hogy azt hinné az ember, hogy milyen szép a bőrük. De nem, nagyon ráncosak!! Tök durva! Ez engem tökre meglepett.
Ja, vannak ilyen “önkéntesek”, akik csak úgy újraismételik az évet. Vagyis itt nem úgy van, hogy a tanárok megbuktatják a diákokat, hanem ha az átlaguk nem elég jó, vagy éppen nincs hely abban az osztályban, ahova akarnak menni, akkor újrajárják az évet. Itt most választják ki, hogy milyen osztályba akarnak menni jövőre (irodalmi, tudományi, szociális gazdasági vagy ilyesmi..) és ahhoz jónak kell lennie az átlagoknak, de aztán ha nem megfelelő az átlaguk, akkor ugye nincs helyük abban az osztályban és újra kell ismételniük az évet. Vagyis szerintem így van, de ezt nem nagyon értem.. Elég hülyeség. :D
Majd képeket teszek fel, csak meg kell csinálnom a fényképezőm, mert elromlott..:S
FÉLIDŐ!!
Húsvétkor elmentünk a fogadóanyukám testvéréékhez ebédre. Legalábbis azt hittem, hogy ebédre, de ott voltunk éjfélig.. Déltől..:D Volt ott két kisfiú és a nagymamájuk csinált nekik húsvéti kalóz játékot. :D Elrejtett tojásokat helyeken és a helyeket ilyen találós kérdés szerűségekkel kellett kitalálniuk, meg feladatokat kellett megcsinálniuk és ha jól megcsinálták, akkor a néni megmondta nekik, hogy hol van a hely. Itt ebben a régióban az a szokás, hogy Húsvétkor spárgát esznek, mert ilyenkorra lesz meg az év első termése. Hát.. Volt spárgaleves, aztán spárga darabok.. Ezekből naaaaaaaaaaaaaaaagyon sokat ettem… :D SE!:D De aztán volt annyi más kaja, meg háromféle desszert meg minden, hogy bepótolták a dolgot.. :D Aztán amikor már mindenki tele volt, mondta a házigazda néni, hogy 4-kor folytatjuk az evést.. Ezt fél 4-kor mondta..:D Nem tudom, hogy ezek hogy tudnak ennyit enni.. HIHETETLEN!!!:O Ja meg itt az is szokás, hogy fokhagymás omlettet esznek. Ez szerencsére finom. :D
Itthon a családban a fogadóanyukám elrejtett a kertben zacskóban édességet és a két fiú verekedéssel meg mindennel összeszedte, de aztán nekünk is adtak belőle.:D
Ami itt nagyon durva, hogy az emberek hogy húzogatják a szemöldöküket miközben beszélnek!!! Oooooooolyan idegesítő!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! NAGYON DURVA!!!!
Ja, itt van egy macskája a családnak. ILYEN IDEGESÍTŐ MACSKÁVAL MÉG ÉLETEMBEN NEM TALÁLKOZTAM!!!! :O:D Már utáljuk egymást:D xD Olyan idegesítően nyávog és kb egész nap nyávog és nyávog és nyávog.. És mindjárt kölkei lesznek..
Megvolt a buli. :D Naaagyon jó volt!! :D De végülis nem az óceánparton volt, meg nem sátrakban aludtunk, hanem az egyik (SZÖRFÖS és félig lengyel :D loool :D) osztálytársaméknál voltunk. Akiknek a házuk ilyen NAAAAAAAAGYON jó!! :O Tele van ilyen szörfös cuccokkal és az udvar meg tele van hintaágyakkal meg székekkel MEG EGY HATALMAS, GYÖNYÖRŰ medencével, meg egy nagy trambulinnal. :D És van a házuk mellett ilyen kis ház szerűséggel és abban voltunk, meg az udvaron. Ja és a fiúnak az öccse MILYEN HELYES!!! :O :D És kosarazik. :D
Úúúúú hogy milyen menő az iskola!! Az egyik fizika órára, amikor mentünk be, ki volt készítve mindenkinek egy-egy minilaptop, hogy majd azon dolgozunk! :O o.O Hát picit lestem!! Meg kb minden teremben van interaktív tábla :O Meg egy csomó teremben van egy csomó számítógép.. Kicsit durva! Meg a menzán, úgy lehet eleve kikapni a tálcát, hogy a kódot be kell írni és aztán a tenyért be kell tenni egy ilyen leolvasó gépbe!! HUSZONEGYEDIK SZÁZAD!!! :D A menzán még mindig nagyon jó a kaja :O Minden csütörtökön valamilyen sültkrumpli van, volt, amikor palacsinta volt DESSSZERTnek, és egy csomó nap mars meg twix jégkrémet adnak még. De abból nem mindig van elég, és egy csomószor nem jut már nekünk (mert a menza fél 12-kor nyit és mi egy csomószor csak fél 1-kor, délben tudunk menni enni)… MILYEN IGAZSÁGTALANSÁG!!! :D:O:D
Meg itt járok zenekarba meg zeneiskolába is. És tök jó. :D:)
Jövő héttől két hét szünetünk lesz, vagyis 2 hét 2 nap, mert amikor visszamennénk két nap valami munkaszüneti nap, szóval 2 hét 2 nap!!! :D ;)
Ja és az itteni lányok nem szeretnek verekedni!! :( XD Nem is az, hogy nem szeretnek, hanem meghalnak!! :DD XD (KAMILLA + ANDI KÉSZÜLJETEK!! :D )
Nagyon jó volt az első hétvégém itt. :D Elmentünk az óceánhoz és ott bicikliztünk, meg belementem az óceánba :D És lefagyott a lábam..:D Láttam szörfösöket ACTION-ben. :D Jó volt..:D És ilyen nagyon jó hangulatú a part.. áááááá :D
Ami rossz, hogy reggel kb fél 8 körül kezd el világosodni és hétfő reggel például 4 fok volt!!!!!!! 4!!!!!!!!!! W.T.F.?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!?! Kb olyan 10 óráig meg lehet fagyni!!! Szörnyű!!:D De aztán utána délben az ebédszünetben már nagyban napozunk az udvaron. :D Este meg tök sokáig világos van. De akkor is, reggel meg lehet fagyni..!!!!!:O:D
Egyik nap, amikor jöttünk haza a busszal, az egyik út le volt zár és egy keskeny úton kellett rákanyarodni egy másik még keskenyebb útra. De útban volt egy elsőbbség adási tábla.. Először a sofőr bácsi előre-hátra ment, de aztán megunta, leszállt és a táblát kiszedte a helyéről és arrébb dobta. :D Aztán mentünk tovább. :D :D:D
A francia tanárról már tudom, hogy írtam, de még írok is, mert nagyon nagy arc!!:D Zorro és Jack Sparrow keveréke. :D Olyan stílusa van, hogy behalok!!:D Ilyen hosszú orrú cipőben jár mindig és persze Ray-ban napszemüvegben..:D És órán nagyon vicces. :D Mindig így utánoz embereket. :D Ma például dupla óránk volt és kb 20 percet tanultunk..xD:D És sorozatokról beszélgetünk meg ilyesmi. :D Spanyol eredetű és hát nem nagyon bírja az itteni dolgokat. :D Vagyis nem úgy alles zusammen (:DDD) a francia dolgokat, hanem az itteni régiói dolgokat.. :D Például a Spárga fesztiválon kiakadt..xD:D
Ma biológiaszerűség órán DISZNÓSZÍVET vágtunk, kaszaboltunk. :D Nagyon undorító volt, de nagyon vicces. :D A végén még sebész leszek!! :D (Andri: Christina voltam!!! :D másfél óráig..:D) Na jó, sosem lennék az szerintem!! :D De nagyon jó volt órán! :D
Jövő hét pénteken szerveznek az osztálytársaim bulit, és tök jó arcok, mert kb egy hét után már meghívtak. Először úgy volt, hogy az erdőben lesz, de nem ott lesz, hanem az óceán parton. :D Úúúúúú tökre várom már. :D Csak remélem, hogy ott aludhatok, mert a fogadó anyukám, nem nagyon akar elengedni ottaludni úgy, hogy nem ismeri az embereket.. De majd csak megtör!! :D Persze mennek a kavarások dögivel… Nagyon “vicces”… -.- -.-
Annyi mindenről akartam írni, de elfelejtem mindig, amikor leülök és el kezdem írni a blogot..:SxD
Gyönyörű ez a régió!! Tele van erdőkkel, kis patakokkal, virágos mezőkkel, vannak pálmafák is. Naaaagyon jó!! Suli felé útközben van egy jácint ültetvény és mindig amikor elmegyünk mellette, az illat benn marad a buszban egy csomó ideig. Naaaagyon jó!!!:) <3
Majd ha még eszembejutnak a dolgok, akkor írok..:D
Bisous!
u.i.: Kamilla!!! :D Az egy doboz .. zsebkendőtől még mindig besírok… :D:D:”D
Nem tudom, hogy írtam-e már róla, de minden cserediák azt mondja, hogy kb. két és fél hónap után minden megváltozik hirtelen és sokkal jobb lesz és beszélni is könnyebb lesz meg minden.. Nem nagyon hittem el, de azért vártam a csodára..
ÉS ELJÖTT A CSODA!!:D:O
Igazából amióta nem az első családnál lakok, minden sokkal jobb. A néni, akinél laktam egy hétig (múlt héten) nagyon aranyos volt meg minden, nagyon jó volt ott lenni, de aztán kiderült, csütörtökön, hogy van egy család az ország másik oldalán. :D Úgyhogy jöttem repülővel Bordeaux-ba és onnan autóval ide. Az óceántól kb 15 kilométerre vagyunk. Nagyon szép ez a táj, gyönyörű!!!
A suli naaaagyon jó!!! :D :D Tényleg ! Nagyon áááááá :D Az egyetlen baj az, hogy 7-kor indul a busz minden reggel és 40 perces az út és kb negyed 7kor kell kelnem minden nap.. Már három nap után HULLA vagyok..:D Az osztályom nagyon jó (leszámítva egy gyökér gyereket), és nagyon aranyosak, kérdezgetnek, tanítanak, segítenek, minden. :D Ami már eleve nagy különbség az előző iskolához képest, mert ott kb az osztályból 5 ember szólt hozzám.. És itt a fiúk is kérdezgetnek meg minden, sokkal szimpibb az egész. TÉNYLEG NAGYON JÓ!!! :D ÁÁÁÁÁ :D Mivel tök közel vagyunk az óceánhoz, egy csomóan szörföznek, és tele van a suli szörfös fiúkkal!!! :P :D Olyan szép barna a bőrük…:D Az osztályomban is van 2-3 szörfös.. :D
A tanárok tök rendesek, kivéve a SPANYOL tanárnőt, aki ilyen vén *sípsípsípsíp…* :D Először úgy volt, hogy a spanyol órákra nem kell bemennem, mivel egy mukkot sem tudok spanyolul, de aztán egy néni elintézte, hogy bemehessek, ne legyek addig egyedül. Betettek ehhez az öreg nénihez, aki szerintem kb szívinfarktust kapott, hogy bejöttem a csoportjába..xD Ki akart küldeni, de aztán a többiek rávették, hogy itt maradhassak, hogy ne kelljen egyedül lennem, de aztán elültetett a sarokba kb mindenkitől 1000 méterre. Na jó, azért nem..:D
A francia tanárunk nagyon nagy arc. :D Ilyen spanyolos beütésű és tök jól öltözködik és nagyon nagy figura. :D Tényleg nagyon jó arc!:D
Az angol tanárnő (akihez első nap mentem) kb úgy néz ki, mint egy szupermodell! Nagyon szép! De aztán rögtön mondta, hogy nem lehetnénk itt (nekem meg egy brazil lánynak, aki szegény se angolul, se franciául nem tud, csak portugálul, de azt meg itt senki nem tud, de ideköltöztek, szóval itt kell lennie.. szegényt tökre sajnálom. de az itteniek szuper telefonok segítségével kicsit könnyebb a communication.) aztán tegnap óta egy másik csoportba vagyunk, egy fültágítós tanárnál. :D
A menza itt MÉG JOBB, mint az előző helyen!!! nyaaaaaaaaaaaaammmmm!!:D És nem csak kártyával lehet menni, hanem van ilyen gép, amihez kell kód és a kézt kell beletenni és az alapján adja ki a tálcát. NAAAGYON MENŐ!!:D úúúú
A napok nagyon hosszúk, minden nap 6kor van a busz haza. Nagyon durva!! Napi kb 10 órát vagyok a suliban!!:O Viszont, amit ma tudtam meg (de nagyon még nem hiszek el), hogy MÁJUS VÉGÉN VAN VÉGE A TANÍTÁSNAK!!!!!! :D áááá :D úúúúúú :D wáááá :D
Am az itteniek picit más világban élnek, mint az átlag ember.. Van, aki azt hiszi, hogy Európában csak Franciaország, Németország, Svájc és Spanyolország van.. (Am Spanyolország tök közel van, ezért van a suliban spanyol a német helyett) Meg hogy az időzónák vízszintesen váltakoznak. Ja meg hogy Magyarországon is franciául beszélnek..:D Meg hogy Magyarországon nincs h&m, Mars csoki, kitkat, ilyenek.. :D khm. :D
És tök jó ez a hely, mert ez TÉNYLEG tiszta franciás. :D Meg olyan szépen beszélnek franciául, meg minden áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá :D
Pár szó, mint száz: nagyon jó itt és nagyon örülök, hogy ilyen jó helyre kerültem. Csak lehetne melegebb!!:D
Ja és Vanda!! 2 órára vagyok a tudod kitől ! :D;D
Van új család a számomra Bordeaux-tól egy órára és vasárnap este megyek!! :O:D Még semmit nem tudok róluk, csak annyit, hogy mehetek, majd meglepi lesz..:D Vasárnap este repülővel megyek és csak 20 kilót lehet vinni + 1 kézipoggyászt, szóval kb a fele cuccom fel kell adni postán otthonra meg az új címemre!!:O xD Úgyhogy kezdődik is a pakolás… :D
á plus tard!
De jo dolog, hogy van az iskolaban ennyi gep es hogy lehet a szunetben netezni!!:D
Ma valoszinu az idaig legrandomabb dolog tortent a suliban… :D
Elkezdodott a dupla matek, mindenki halalra van unva, aztan egyszer csak bekopog egy neni, es mond valami nevet. Eloszor azt hittem hogy azt mondta, hogy Magyar, de aztan mondta megint es hamar rajottem, hogy nem azt mondta. De aztan mondta mondta tovabb, hogy Maygar, mag, mayar??? :D Aztan a tobbiekkel egyutt rajottunk, hogy ez nekem szol.. Amin mindenki meglepodott (en legjobban), mert csak azokat szoktak igy hivni es elvinni VALAHOVA, akik lognak, meg allandoan kesnek meg blabla. De en ugye bar semmit nem csinaltam..:D Aztan hivtak meg ket fiut velem egyutt (a getto magjait egy arabot, egy torokot, akiket kb allandoan hivnak igy) ugyhogy picit megijedtem, hogy basszus MIT CSINALTAM???!!!! :D Aztan uton a helyre, ahova mentunk, arrol beszelgettek, hogy most TENYLEG nem csinaltak semmit, nem tudjak, hogy miert hivjak oket.. Hat meg en mennire nem tudtam.. xD Aztan bementunk egy ajton ahol volt egy hosszu folyoso es szekek es leultunk es akkor vartunk.. Kb ugy nezett ki a hely, mint az amerikai filmekben az igazgato irodaja elotti hely. Mar orultem magamban, hogy hatha az igazgatoval talalkozok, mert tok kivancsi vagyok ra.. ( mert rola senki nem beszel, se tanar, se diak, senki.. LEHET, HOGY O VOLDEMORT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDD <— Kamilla, Andi: mondtam mennyire fejlodott a humorerzekem, dolok a rohogestol most eppen, de csak kultrualtan mert a konyvtarban vagyok a suliban…:D ) De aztan semmi extra nem volt, es engem csak tevedesbol hivtak oda, mert jovo evre valami papirt kellett kitolteni es a masik ket fiu meg nem adta meg be. Aztan utana megkonnyebulva a masik ket fiu arrol beszelgetett, hogy hogy lehetne meghamisitani az igazolas szeruseget, amit azert kaptunk, hogy nem voltunk oran addig, amig ott voltunk ennel a neninel.. :D Nagyon profiknak tuntek, az egyik maris el kezdte saccolgatni, hogy hanyas betu meret lehet.. :D Utana pedig mentunk vissza az unamas matek orara………………………….
Csokozon
Vasarnap delutan kozolte velem a kapcsolattartom, hogy amig nem talal uj csaladot nekem, addig egy masik nenihez kell elkoltoznom es hogy hetfo reggel jon ertem, hogy atvigyen amoda. A neni tok ari, meg tok jo a haz, amiben lakik. De azert remelem, hogy hamar talal egy uj csaladot nekem a kapcsolattartom es mehetek oda, mert igy eleg rossz, mert ehhez a neninel gyakorlatilag csak alszok, a kapcsolattartomeknal eszek majd vacsorat, akik az utca masik oldalan laknak.
Eleg rossz volt visszajonni a suliba ket het semmit teves utan.. :/ xD A tanarok itt annyira kikapcsolnak ket het szunet alatt, hogy vannak olyanok, akik vagy a fel osztaly nevet elfeljtettek.. xD
Vannak olyan napok, amikor egyszeruen ugy kelek fel, hogy semmi kedvem franciaul beszelni, meg franciat hallgatni egesz nap.. HAT EZ MOST NAGYON OLYAN!!!!!! Barcsak ki lehetne kapcsolni mindenkit ilyenkor.:D